Kosár

A kosár üres.

0 Termék 0 Ft
0 Ft

Hírlevél

Évente néhány levél!

Kapcsolat

 
Truemaker Kft.
 
Budapest 
Reitter Ferenc utca 42.
H-1135
 
 
Nyitvatartás, árukiadás:
Hétfő - Csütörtök: 9:00 - 17:00
Péntek: 9:00 - 15:00
Szombat - Vasárnap: zárva
 
 
 
 

reklameszkoz.hu

2018. 11. 13.

Megjelentünk a 17. Effie Díjátadó Gálaesten

Együttműködést kötöttünk a Effie szakmai rendezvény szervezőivel és különböző reklámeszközöket biztosítottunk a november 9-én megrendezésre került eseményre.
 
„A marketing célok hatékony megvalósítását díjazó szakmai megmérettetésen minden évben a kommunikációs iparág jeles képviselői vesznek részt, így nagy öröm számunkra, hogy idén együttműködő partnerként a Reklámeszköz.hu is megjelenhetett a helyszínen, valamint az online felületeken” – mondta Laskay Éva, a Reklámeszköz.hu ügyvezetője.
 
A Reklámeszköz.hu több rangos szakmai szervezettel is együttműködésben áll, amelyeknek jelentős befolyása van a cég piaci pozícionálásának támogatására, a vevőkapcsolatok megerősítésére.
 
Együttműködésekkel kapcsolatban kérjük, vegye fel a kapcsolatot Laskay Éva ügyvezetőnkkel a +36 1 783 5355-ös telefonszámon vagy az eva.laskay@reklameszkoz-hu e-mail címen.
 
2018. 10. 12.

Ajkán, Veszprém megyében nyitottunk új irodát

A megnövekedett feladatok, valamint az ügyfelek maximális kiszolgálása érdekében a több mint tíz éves Reklámeszköz.hu új irodát nyit Ajkán. 
 
Az október 10-től nyitva tartó iroda a budapestihez hasonló működéssel, teljes kiszolgálással várja megrendelőit, ügyfeleit. Rendelésfelvétel, grafikai szolgáltatás, termékátvételi lehetőség.
„Fontosnak tartottuk, hogy Budapest mellett máshol is megtalálhatóak és elérhetőek legyünk, ezért döntöttünk az új iroda megnyitása mellett. Ezenfelül a folyamatosan bővülő csapatunk részére a fővároson kívül is szeretnénk magas színvonalú, modern munkakörnyezetet biztosítani” – mondta Laskay Éva, a Reklámeszköz.hu ügyvezetője.
Reklámeszköz.hu ajkai iroda elérhetőség: 8400 Ajka, Szabadság tér 20. - Helios Üzletház
 

Bejegyezte: Molnár Bálint

2018. 05. 23.

A reklámeszközök már a nonprofit szervezeteknél vannak

A Reklámeszköz.hu kreatív produkciós iroda második alkalommal szervezett olyan kezdeményezést, amely során különböző reklámeszközöket kínált fel nonprofit szervezetek számára. A pályázatokat tíz különböző csomagra lehetett leadni, azonban idén is többszörös volt a túljelentkezés. A csomagokban található eszközök segítséget nyújthatnak a szervezeteknek, hogy különböző módokon tudják népszerűsíteni tevékenységeiket, aktuális kampányaikat. 
„A tavalyihoz hasonlóan, idén is nagyon sokan jelentkeztek a reklámeszközökért. Hatalmas örömmel tölt el, hogy ismét tíz szervezetnek tudtunk segíteni és hozzájárulni a sikeres működésükhöz. A jelentkezők számának növekedése remek visszaigazolása annak, hogy van értelme az ilyen jellegű kezdeményezéseknek” – mondta Laskay Éva, a Reklámeszköz.hu ügyvezetője.
A kreatív produkciós iroda a jövőben is tervez hasonló jótékonysági akciókat, így arra buzdít mindenkit, hogy figyelje a Facebook-, illetve a weboldalukat!
 
Bejegyezte: Molnár Bálint

2018. 04. 25.

Együttműködés a Magyar Sport Ju-Jitsu Szakszövetséggel

Dolgozni, hajtani, küzdeni, bizonyítani, győzni – mindez nem csak a sportban fontos. Pozitív gondolkodás és optimista életszemlélet jellemző a több mint tíz éves Reklámeszköz.hu kreatív produkciós irodára is, így nem volt kérdés; a Magyar Sport Ju-Jitsu Szakszövetség megkeresésére azonnal nyitottan és együttműködően reagáltak.
 
A Reklámeszköz.hu támogatói együttműködést kötött a Magyar Sport Ju-Jitsu Szakszövetséggel, amelynek keretein belül a 2018. április 7-én megrendezett nemzetközi versenyre, a Budapest Openre kedvezményes áron biztosította a reklámeszközöket; strandzászlókat, óriás- és asztali rollokat, molinókat.
 
„Hiszem, hogy ezek a projekt alapú együttműködések felrázzák irodánk hétköznapjait is, hiszen a társadalmi felelősségvállalás a vállalati kultúránk része. Reméljük, hogy a jövőben a ju-jitsu olimpiai sportág lesz és akár hosszú távon is együttműködhetünk a szövetséggel” – mondta Laskay Éva, a Reklámeszköz.hu ügyvezetője.
 
A szakszövetség törekszik rá, hogy más küzdősportokhoz (pl. taekwondo) hasonlóan a ju-jitsu is mielőbb olimpiai sportággá válhasson – amelyre minden esélye meg is van.
 
Az ügyvezető hozzátette, hogy kiemelt fontosságúnak tartják a sport, a sportszövetségek támogatását, amellyel a fiataloknak is példát szeretnének mutatni, hiszen a mozgás szeretete elsősorban nevelés és életszemlélet kérdése.
 
 
 
Bejegyezte: Molnár Bálint

2018. 01. 30.

Magyarország átfogó egészségvédelmi programja

A Reklámeszköz.hu több mint tíz éves fennállása óta egyre nagyobb hangsúlyt fektetünk munkavállalóink egészségének megőrzésére. Emiatt is örömmel teszünk eleget azoknak a felkéréseknek, amikor a különböző display eszközöket egészségvédelmi rendezvényekre készíthetjük.
 
Az immáron nyolcadik alkalommal megrendezésre kerülő, Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramjának (MÁESZ) nyitórendezvényére, a Népegészségügyi Konferenciára készítettük a képen látható textil sajtófalat és roll-upot, valamint a szerkezetek installációját is mi végeztük.
A megrendelést most is kitörő lelkesedéssel és a tőlünk megszokott maximális precizitással teljesítettük :)
 
 
 
Bejegyezte: Molnár Bálint

Címkék:
2017. 11. 27.

Webfejlesztésben is otthon vagyunk!

A Reklámeszköz.hu erősíteni kívánja jelenlétét online marketing területen is. 2015 közepétől bővítettük szolgáltatásainkat és a felmerülő ügyféligények maradéktalan kiszolgálása érdekében további online marketing szolgáltatásokkal bővítettük portfóliónkat.
 
A reklámeszköz.hu korábbi stratégiája ebben a piaci szegmensben is érvényesül; a minőségi szolgáltatások mellett költséghatékony megoldásokat biztosítunk megrendelőink részére.
 
Ennek a lépésnek a szükségességét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy folyamatosan egyre nagyobb számban érkeznek megrendelések a különböző online marketing szolgáltatásokra (pl. Google Adwords hirdetés és weboldalkészítés).
 
Ezek az „új” szolgáltatások tökéletesen kiegészítik a már több mint 10 éve nyújtott grafikai szolgáltatásokat, hiszen ezek szervesen kapcsolódnak egymáshoz. Megrendelőink igénylik a teljes körű megoldásokat, így komplett csomagban kaphatják készhez új logójukat, teljes arculatukat, weboldalukat és számos egyéb online marketing eszközt is.
 
Az elmúlt hónapban teljesített megrendelések közül kiemelnénk néhány érdekes kihívást:
 
  1. A Steelvent Zrt-nek egy teljesen egyedi fejlesztésű kerítés kalkulátor modult fejlesztettünk, mely a telek paramétereit megadva kiszámolja a szükséges kerítések és tartozékainak mennyiségét és árát. A számítást a felhasználó elküldheti magának e-mailben pdf formátumban, vagy teljes körű árajánlatot is kérhet. https://www.steelvent.hu/kerites-kalkulator
     
  2. Az Easy Cargo Network szállítmányozói hálózat részére egy világtérképet készítettünk, mely egyértelműen mutatja a regisztrálóknak, hogy a hazájukban van-e már regisztrált tag. Emellett a tagoknak is hasznos lehet, hiszen egy kattintással megtekinthetik a kiválasztott ország szállítmányozóit. https://easycargonetwork.com
     
  3. Az RGA Logitech Kft-nek teljes körű szolgáltatást; logó- és arculattervezést, webdesign és weboldalkészítést nyújtottunk. A weboldalt Drupal 7 tartalomkezelő rendszerrel készült és természetesen reszponzív felépítésű. https://www.rgalogitech.hu
„Fontosnak tartom, hogy egyszerre több területen is jelen legyünk és a hagyományos nyomdai megoldásoktól kezdve az internetes jelenlétig, mindenben segítséget nyújtsunk ügyfeleink részére. Reméljük, hogy a jövőben egyre többen keresnek meg minket online marketing szolgáltatásokra vonatkozó igényekkel” - mondta Laskay Éva, a Reklámeszköz.hu ügyvezetője.
 
Bejegyezte: Molnár Bálint

2017. 11. 21.

Új ügyvezető a Reklámeszköz.hu kreatív produkciós iroda élén

Laskay Éva lett augusztus elsejétől a Reklámeszköz.hu ügyvezető igazgatója. Az idén 10 éves kreatív produkciós iroda új vezetője egy közel 10 fős csapat irányításáért felel majd.
 
Az ügyvezető igazgatói kinevezésig Laskay Éva a Reklámeszköz.hu pénzügyekért és értékesítésért felelős munkatársaként dolgozott. Irányításával jelentős előrelépés várható el a kreatív produkciós irodánál, hiszen több sikeres fejlesztés és stratégia megalkotása fűződik a nevéhez az utóbbi hónapokban.
 
„Nagy várakozással töltenek el az előttem álló új feladatok. A megnövekedett ügyféligények újszerű megoldásokat kívánnak valamennyi piaci szereplőtől. A közeljövő elsődleges feladatának és legfontosabb céljának tekintem, hogy megfeleljünk ezeknek a kihívásoknak. Emellett szeretnék nagyobb hangsúlyt fektetni a marketingtevékenységre, amelyekkel már rövidtávon újabb előrelépéseket érhetünk el” - mondta Laskay Éva, a Reklámeszköz.hu ügyvezetője.
 
A Reklámeszköz.hu tulajdonosa, Molnár Bálint 2007-ben alapította a céget és irányításával 2010-ben a piacon elsőként indult el a reklámipari webáruház, amely azóta is folyamatosan növekvő tendenciát mutat. 
 
„Úgy gondolom, hogy Éva egy szakmailag maximálisan hozzáértő és felkészült szakember, aki tökéletesen betölti az ügyvezetői szerepet és ellátja az ehhez kapcsolódó összes feladatot” – nyilatkozta Molnár Bálint, a Reklámeszköz.hu tulajdonosa.
 
Bejegyezte: Molnár Bálint

2017. 07. 05.

Elárasztják a pelikánok az országot

Nem a Reklámeszköz.hu pelikánja az egyetlen Magyarországon: a védjegylajstromba került logónk mellett idén az igen ritka vendégnek számító, fokozottan védett rózsás gödény, a pelikán is megjelent Magyarországon. Az elmúlt öt évben ez a 4. madár, aki meglátogatta hazánkat. 
 
A Magyarországra látogató madárfaj Európában már csak néhány helyen fészkel és mindössze két faj képviselteti magát. Ezzel szemben a budapesti székhelyű kreatív produkciós irodánk rendkívüli gyorsasággal növekszik; egyre több megrendelést kap az ország különböző területeiről is.
 
Reméljük, hogy a mi pelikánunkkal együtt ez a madár is sokáig megtalálható lesz Magyarországon is…
Bejegyezte: Molnár Bálint

2017. 05. 10.

Védjegyoltalom alá került a Reklámeszköz.hu logója

Néhány hónapos várakozás után megkaptuk a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalától a hivatalos értesítést és a harmadik generációs logónk, a zöld alapon fehéren kirajzolódó pelikán 219 866-os számon védjegylajstromba került.  
Tekintettel a reklámeszköz piacon jelenlevő gyártók eltérő színvonalú termékeire, ezért kifejezetten szerettük volna az általunk képviselt, kiváló minőségű termékeinket megkülönböztetni. Emiatt választottuk annak idején az iparági szokásoktól eltérő forma- és színvilágú kabalaállatot, a pelikánt és emiatt döntöttünk a védjegybejelentés mellett is. 
A védjegy az árujelzők egyik legfontosabb fajtája: az egyes áruk és szolgáltatások azonosítására, egymástól való megkülönböztetésére szolgáló jogi oltalom. Emellett a fogyasztók minél hatékonyabb tájékoztatására is szolgál, így reméljük, hogy a logónk most már minden ügyfelünk és partnerünk számára ismerős lesz!
 
Büszkén mondhatjuk, hogy a védjegy bejegyzésével a Reklámeszköz.hu már hivatalosan is megkülönböztető jellegre tett szert. Legnagyobb örömünkre Magyarországon egyre ismertebb a márkánk és egyre többen választanak minket, ez a lépés pedig egy újabb elismerés a reklámeszközök piacán tett erőfeszítéseinkért.
2017. 05. 05.

Begyújtottuk a rakétákat

A szokatlan erős évkezdés egyfelől az eladott mennyiség növekedésének, másfelől a grafikai szolgáltatásunk frissítésének, valamint a kültéri molinók és fóliák rövid határidővel történő vállalásának köszönhető. 
 
„A reklámeszközök megrendelésekor – legnagyobb örömünkre - egyre többen bízzák ránk a grafikai tervezést is, emellett az év eleje óta házon belül készülnek a kültéri nyomtatásaink is, így az eddigiekhez hasonlóan, a már tőlünk megszokott minőséggel, de sokkal gyorsabban tudjuk vállalni ezek gyártását is” – mondta Molnár Bálint, a reklámeszköz.hu tulajdonosa.
 
 
Az idei slágertermékek nem nagyon változtak a korábbi évekhez képest, még mindig a roll up-ra, a popup falra, a molinóra és a zászlóra érkezik a legtöbb ajánlatkérés és ezek a termékek landolnak leggyakrabban a webáruházunk kosarában is.  
 
Napjainkban egyre nagyobb igény van az egyedi termékekre, több megkeresést kaptunk extra méretű popup falakra, de nem ritka a beépített hűtőszekrénnyel ellátott promóciós pult igénye sem. Az egyre különlegesebb és egyre gyakrabban változó vevői igényekre gyorsan tudunk reagálni folyamatos fejlesztéseinknek köszönhetően.
 
A továbbiakban is szeretettel várjuk a speciális igényeket, hiszen a kreativitás, a lehetetlennek tűnő kérések gyors és legtöbbször azonnali megoldása igazi kihívást jelent csapatunk számára!
Bejegyezte: Molnár Bálint

2016. 11. 30.

Marketing vágtán a Reklámeszköz.hu

„A marketing egy olyan vágta, ahol nincs célszalag” – mondta a világhírű marketing guru, Philip Kotler. Ezt a találó szlogent választotta mottójául idén az Országos Marketing Konferencia szervező csapata. A 27. alkalommal megrendezett tanácskozás a legrangosabb szakmai eseménynek számít idehaza. A magyar marketinges világ több száz szereplője, köztük a reklámpiac „nagyágyúi” jelentek meg november 17-18-án a budapesti Park Inn By Radisson hotelben, nem beszélve a csaknem száz előadóról, aki a legújabb trendekről – így például az Y után soron következő Z-generáció fogyasztási szokásairól - készültek beszámolni a nagyközönségnek.
Az Országos Marketing Konferencián mi is jelen voltunk. Immár az egymást követő negyedik évben minket választott, a Reklámeszköz.hu-t hivatalos dekorációs partnerének Hinora Ferenc, a Magyar Marketing Szövetség elnöke, a rendezvény főszervezője. Az esemény előtt nem tétlenkedtünk:
 
  • a grafikai anyagok elkészítésében grafikusaink már jó másfél héttel a rendezvény előtt elkezdtek dolgozni
  • nagyméretű kétoldalas roll-upokat készítettünk, melyeken a rengeteg program és támogató elfért, illetve amik tökéletes háttérfalként működtek egymás mellé sorolva,
  • kisebb roll-upokat „útbaigazító táblaként” helyeztünk el a rendezvény több pontján
  • regisztrációs pultokat állítottunk szolgálatba, ahol az érkező vendégek átvehették a névre szóló belépőkártyákat és rendezvénycsomagot
  • strandzászlókkal és megállítótáblákkal színesítettük a hotel főbejáratát
A nagyméretű display eszközökre idén különösen szükség volt, hiszen 2016-ban – először a történetében – a konferencia nem egy, hanem két teljes napig tartott.
 
Bejegyezte: Molnár Bálint

2016. 07. 05.

Foci Eb zászlóőrület

Bár július 10-én véget ér a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság, valószínűleg sokáig nem felejtjük el ezeket a napokat.

 

Egyrészt a magyar válogatott fantasztikus játéka miatt, aminek az elemzése nélkül a Reklámeszköz angyalföldi bázisának étkezőjében sem indulhatott el egy-egy nap. Másrészt szakmailag is érdekes volt megtapasztalni, hogy milyen elképesztő módon megnőtt az érdeklődés a magyar szimbólumok iránt. Az elmúlt egy hónapban például 100 százalékkal (!) több nemzeti zászlót rendeltek meg például tőlünk, mint egy átlagos júniusban, de a Magyarország feliratú egyéb termékeink is sokkal jobban fogytak a megszokottnál. 

 

Érdekesség, hogy a focistáink iránti szenvedély és a lakóhely között milyen szoros lett a kapcsolat. Gyakori kérés volt ugyanis az, hogy a trikolor középső, fehér részébe egy-egy város, például Eger, Tokaj nevét írjuk be, ezzel is egyedibbé téve a lobogót.

 

A zászló egyébként állandó termék a Reklámeszköz palettáján, és a nemzeti ünnepek előtt rendre 30 százalékkal megnő az érdeklődés irántuk.

 

Legközelebb augusztus 20-a előtt számítunk erre, de szívesen belegondolunk már most abba is, hogy mekkora igény lesz a magyar nemzeti színek iránt, ha netán a nemzeti tizenegy kijut a 2018-as oroszországi labdarúgó világbajnokságra is.

Bejegyezte: Molnár Bálint

2016. 03. 29.

Új ügyvezetővel erősítünk: Szegedi Bernadett

Lendületes és céltudatos. Határozott. Néha nyers és szókimondó, de mindig csapatjátékos. Ő Szegedi Bernadett, akit január elsejétől a Reklámeszköz.hu ügyvezetőjének nevezett ki Molnár Bálint, vállalatunk tulajdonosa. Bernadett vagy ahogy a Reitter Ferenc utcai bázisunkon mindenki szólítja, Betti 3 éve dolgozik nálunk. Eddig az értékesítési vezető titulus állt a névjegykártyáján, ez egészült ki 2016-tól az ügyvezetői címmel.

- A kinevezésed remek alkalom arra, hogy 1 percben faggassunk. Hogyan csöppentél bele a Reklámeszköz.hu életébe?
- Bálinttal már évekkel ezelőtt üzleti kapcsolatban álltam egy másik cégnél, ott ismertük meg egymást. Amikor váltani kényszerültem, akkor kerestem fel Bálintot, hogy szívesen dolgoznék neki. Hála az égnek nem kellett sokat győzködni :)

- Idén már kilenc éves lesz a cég. Mennyit változott az elmúlt években?
- Rengeteget. Nem csak a kollégák száma növekedett meg az elmúlt években, sok más területen is bővültünk, fejlődtünk: nagyobb telephelyen, nagyobb raktárkészlettel, nagyobb gépparkkal dolgozunk. Amikor idekerültem, akkor még egyetlen nyomtatón magyarázták a fiúk, hogy mire is vagyunk képesek. Ma, ha hátramegyek a nyomdába, akkor négy Canon gép is duruzsol egyszerre. A fontos dolgokban viszont nem változtunk: lelkesedésünk és kitartásunk a régi, nagyon jó csapatunk van, és minden flottul szokott haladni. Annak ellenére, hogy sokkal többen vagyunk, ugyanúgy figyelünk egymásra, mint amikor 4-en voltunk összezárva egy kisebb irodában.

- Mi lesz új ügyvezető igazgató feladata?
- Napi egymillió eladott űrhajó! Komolyra fordítva, az értékesítési csapat vezetőjeként rengeteg ügyfelem és projektem van. Nem célom teljesen kiszállni a mindennapok nyüzsgéséből, továbbra is állok régi és új ügyfeleim rendelkezésére. Ügyvezetőként van egy halom extra adminisztrációs feladatom, és komoly üzleti döntéseket is kell hoznom, így néha el kell majd vonulnom az íróasztalomtól. Remélem, egyre sűrűbben adódik olyan megmérettetés, mint a 2015-ös Groupama tender, ahol kétkezi munkával is támogathattam a projektet, és segíthettem 200-nál is több roll-up összeszerelésében a szűk másfél hét alatt. A dekoratőr szakma sem áll messze tőlem, régebben kirakatrendezőként sokat fóliáztam, és a szakmában töltött 7 év alatt már valamennyi reklámeszközzel közvetlen találkozhattam. Nyilván továbbra sem ez lesz a fő munkaköröm, de nagyon jó felüdülést jelent néha-néha sniccert ragadni, és kiszakadni a véget nem érő excel táblázatok mellől.

- Mivel lennél elégedett egy év múlva?
- Szeretném a cég lendületét megtartani és még tovább bővülni, összpontosítani az erősségeinkre. Nagyon jó, hogy Bálinttal nagyjából egyformán látjuk a világot, a szakmát, a Reklámeszköz.hu piaci szerepét, reális jövőjét is, így minden fejlesztés vagy ötlet hamar zöld utat kap. Jövő ilyenkor szeretném, ha pár nyomtatónak még helyet találhatnánk, és megdupláznánk a gyártási kapacitást. Lehet, hogy akkor már nem egy nap alatt vállalunk majd roll-upokat, hanem egy óra alatt!

- Végül, néhány személyesebb kérdés tőled. Van „mániád”, hobbid?
- Elég sokat kivesz belőlem a munka, de ha kikapcsolódásra vágyom, akkor otthon kreatívkodok: lakberendezek, festek, varrok. Mostanában ismét rákaptam az olvasásra, és falom a könyveket. Tavaly ősszel újra elkezdtem írni, lehet, hogy pár éven belül kiadom az első novelláskötetem, a borítót már tudom hol csináltatom. :)

- Hegy vagy víz?
- Hegy.

- Sör vagy bor?
- Nyáron bor, télen sör.

- Befejezhetem már a kérdezősködést?
- Be, úgyis mennem kell!

Bejegyezte: Molnár Bálint

2015. 08. 06.

Jól fogynak a zászlók augusztus 20. előtt

Legyen szó az asztali változatról, vagy éppen az épületekre kitűzhető lobogókról, hasznos információ lehet vásárlóink számára, hogy minden zászlót egyedileg, fehér alapanyagból készítünk. A fehér színű hurkolt poliésztert magyar nemzeti zászló esetében Pantone 18-1660 kódszámú piros színnel, valamint Pantone 18-6320 kódszámú zöld színnel nyomtatjuk. Fontos megemlítenünk, hogy nem csak standard formátumokban, hanem bármilyen méretben- és grafikával is megrendelhetik e közkedvelt termékeinket.
 
 
A Reklámeszköz.hu felmérése szerint a legtöbb rendelés az önkormányzatok és az intézmények (például: iskolák, orvosi rendelők) részéről fut be a nemzeti ünnepeket megelőző időszakokban.
 
Gyakran előfordul azonban az is, hogy magánszemélyek szeretnének címeres, vagy éppen címer nélküli lobogót készíttetni maguknak, és azt kitűzni otthonukra március 15-én, augusztus 20-án és október 23-án – ahogy ezt egyébként a Reklámeszköz.hu-nál is teszik ezeken a napokon. A display cég angyalföldi bemutatótermében ilyenkor szintén egy saját gyártású zászló emlékeztet nemzeti ünnepeinkre.
 
2015. 07. 22.

Új Canon nyomtatót állítottunk üzembe

Jól vizsgázott a Reklámeszköz.hu legújabb nyomdagépe. A Canon IPF 9400 S nyomtatót azért szereztük be tavasszal, hogy még gördülékenyebbé tegyük a nyomda gyártósorának munkáját. Nos, ez sikerült, hiszen a beszerzést követően a Groupama biztosító több száz négyzetméteres megrendelését ennek a japán eszköznek a segítségével teljesítettük.
 
A Canon iPF 9400 S ma az egyik legkorszerűbb vízbázisú nyomdagépnek számít a piacon, ami nem csoda, hiszen kiváló minőségű nyomatok gyártására tervezték. 250 GB méretű merevlemeze révén hatékonyabb a korábbi modellekhez képest. Az A0 méretű nyomatok elkészítéséhez például 1 percnél alig több időre van csupán szüksége, ráadásul a festéktartály nyomtatás közben is cserélhető, vagyis egy másodpercnyi idő sem veszik el a munkából.
 
 „Egy 8 órás munkanapon 40-60 négyzetméter, 2400 dpi felbontású anyagot vagyunk képesek kinyomtatni" – érzékeltette mindezt Tóth István a Reklámeszköz.hu nyomdásza, aki hozzátette,  ez körülbelül 20-30 nagyméretű banner gyártását teszi lehetővé műszakonként ezzel az egyetlen nyomtatóval, amely sorban a negyedik a cég gépparkjában.
 
Bejegyezte: Molnár Bálint

2015. 07. 21.

Reklámeszköz.hu a YouTube-on is!

Tavaly ősz óta a világ legismertebb videomegosztó portáljáról is visszaköszön a Reklámeszköz.hu zöld pelikánja. A cégnél azért döntöttek úgy, hogy a népszerű YouTube-csatornára „eveznek”, mert így a vállalat termékeiről készült videókat bárki meg tudja tekinteni. A Roll-up bannerekről, Pop-up falakról, valamint az X és az L bannerekről ugyanis korábban már kivétel nélkül készültek összeszerelési útmutatók. Ezek legfontosabb jellemzője, hogy a hosszú, unalmas leírások helyett maximum 2 percesek és visszatekerhetőek. Azaz bárki gyorsan el tudja lesni a legfontosabb mozzanatokat a Reklámeszköz.hu csinos műsorvezetőjétől, Polgár Ildikótól.
 
„A Reklámeszköz.hu YouTube csatornájára eddig közel 50 videó került fel, a megtekintések száma pedig már meghaladta a százezret.”  – mondta Molnár Bálint ügyvezető, aki egy gyors Top-listával is szolgált. E szerint ennek a roll-up bannernek az összeállítási videója vezeti a rangsort, 16110 megtekintéssel. 

 
A YouTube csatorna e mellett arra is jó, hogy a legfontosabb iparági híreknek helyt adjon. Így például a Reklámeszköz.hu oldalán bárki visszanézheti a 2014-es Országos Marketing Konferencia összefoglalóját Hinora Ferenc, Demcsák Mária és Tonk Emil köszöntőjével együtt.
 
Bejegyezte: Molnár Bálint

2015. 04. 07.

30 éve léteznek domain nevek

Gondoljunk csak bele, mennyivel bonyolultabb lenne a keresőbe a 173.194.113.18 IP-címet írni, mint azt, hogy google.com. A számokat igen nehéz lenne megjegyezni, ráadásul elég sok gépelési hibának lennének táptalajai.
 
Bár az első domain neveket 1985-ben jegyeztették be, a valódi elterjedésükig körülbelül 10 évet kellett várni, amikor világszerte beütött az internetes robbanás. Ekkor használatuk már megkérdőjelezhetetlen volt, sőt az internet valós erejét szinte nélkülük ki sem lehetett volna aknázni.
 
Az online címek használatával sokkal könnyebbé vált az üzenetküldés, új üzletekről szereztünk tudomást és olyan információkhoz is hozzá tudtunk jutni, ami azelőtt nehézségekbe ütközött volna. A domain nevek jelentőségüknél fogva milliós üzletté is váltak, egy-egy jól csengő címért egész vagyonokat fizettek.
 
A legdrágább név a három évtized alatt a vacationrentals.com lett, ezért 2007-ben 35 millió dollárt fizettek. A piac pedig folyamatosan bővül, eddig több mint 270 millió címet jegyeztek be, ebből 17 millió pedig tavaly került regisztrálásra.
Bejegyezte: Molnár Bálint

2015. 03. 03.

Könyv: Sztori Profit

Az Alinea kiadó gondozásában megjelent Márton-Koczó Ildikó, Sztori Profit című könyve. A könyvborító és belív grafikai tervét a Reklámeszköz.hu csapata készítette.
 
A történetek önismereti, illetve menedzsment jellegű tudatos feldolgozása modern módszer: ez a story processing. A kötet ezt a fejlesztési módszert mutatja be összesen több mint félszáz sztorin keresztül, három különálló részben.
 
A könyv első részében mintegy harminc elbeszélés, anekdota, tanmese, valós üzleti és szervezeti eset segíti a megismerési folyamatot. Szó esik a kérdezéstechnika praktikáiról, az improvizáció szabályairól, az aktív hallgatás hasznáról, valamint arról is, hogy a különböző történetek feldolgozása, hogyan old fel elakadásokat.
 
A könyv második részében egy tucat híresség sztorija és a feldolgozást segítő kérdések találhatók. A kötet harmadik része hazai üzletemberek kríziseit, igaz történeteit taglalja a konzekvenciákkal együtt. Komoly tapasztalatú vagy épp fiatal vezetők, coachok, trénerek, tanácsadók haszonnal forgathatják a könyvet, ahogy azok is, akik saját és mások élethelyzeteiből kívánnak tanulságot, vagyis gyors „profitot” levonni.
 
 
„Lényegtelen, miért ragad meg egy történet, de az már igenis lényeges, hogy egy-egy ilyen történetre évek múlva is emlékezzünk. Akinek fontos, hogy figyeljenek arra, amit mond, annak az is fontos, hogy mondanivalóját ilyen »megragadó« történetekkel fűszerezze, hiszen ez tanulható tudomány. Ebben nyújt kiváló segítséget Márton-Koczó Ildikó új könyve. Érdemes forgatni.”
Károlyi László, a Legrand Magyarország vezérigazgatója
 
„A szerző most megjelent kötetét meleg szívvel ajánlom mindazok számára, akik – képletesen szólva – szeretik jól megrágni a dolgokat, mielőtt lenyelik. Fejezetről fejezetre haladva a sok történet önmagában is élvezetes olvasmány, igazi varázsa a könyvnek mégis a bemutatott feldolgozás módszere. A rövid elbeszélések végén található összefoglalók segítik a strukturált megértést és elmélyülést is.”
Berényi Attila, a PepsiCo magyarországi országigazgatója
Bejegyezte: Molnár Bálint

2015. 02. 10.

Webfejlesztés: Dawcul.co.hu

A Dawcul név ugyan nem olyan jól ismert szigetországi cégnév a magyarok körében, mint a British Petrol vagy éppen a Tesco, de ez tökéletesen érthető. A vállalat ugyanis a nehézipari cégek életét segítő megoldásokra szakosodott. Ide tartozik például a „katalizátor tartó kosár”, a „demiszter cseppleválasztási technika” és a „tűzálló falazat”. Lássuk, be ezek közül tényleg ez utóbbi ismerős a laikus olvasó számára.
 
 
 „A megrendelők is nagyon elégedettek voltak, és tényleg szerénytelenség nélkül mondom, mi is büszkék vagyunk a végeredményre” – tette hozzá Molnár Bálint, aki elmondta, a Drupal 7 alapon, reszponzív felépítéssel készült el a Dawcul magyar honlapja, ami azt jelenti, hogy az oldal könnyen szerkeszthető és laptopon, táblagépen, mobilon egyaránt jól fut. Sőt, fel van készítve a 21. század olyan kihívásaira is, mint a retinás képernyők támogatása. A munka folyamán az anyacég kötelező arculati elemeit meg kellett tartani, azonban a speciális piktogramok segítségével sikerül látványosabbá tenni a honlap böngésző számára az amúgy maximalista szakszövegeket és termékleírásokat.
 
Bejegyezte: Molnár Bálint

2014. 12. 02.

Kreatív Produkciós Irodává alakul a Reklámeszköz.hu

Több, mint 4 ezer ügyfelünkkel évek óta meghatározó szerepet töltünk be a kiállítási és promóciós mobil displayek piacán. 2015-től pedig kibővült választékkal és új szolgáltatásokkal várjuk Ügyfeleiket! De vajon milyen utat kellett bejárni a display kivitelezéstől a Kreatív Produkciós Iroda létrehozásáig?

A 2007 óta tartó folyamatos fejlesztésnek köszönhetően ma már 11 fős vállalkozás az évek során raktárbázissal, saját grafikai, nyomdai és gyártói kapacitással bővült. Így váltunk képessé a cég arra, hogy teljes körű kiszolgálást nyújtsunk a reklámdekorációs kivitelezések terén, az első látványtervtől a rendezvény utáni bontásig.

Miért van szükség erre a váltásra?
Először a „szükség” helyett inkább az „időszerű” szót használnám. Ugyanis számos Megrendelőnk kérésére a produkciós munka tervezői, szervezői és logisztikai tevékenységeit már hosszú ideje a tőlünk megszokott minőségben végezzük. Csupán annyi történt, hogy eddig nem erre helyeztük a hangsúlyt. „Csendben” végeztük a produkciós szervezést. Tulajdonképpen a Kreatív Produkciós Irodával azt történt, hogy nevet adtunk a gyermeknek.

Miért került ide a kreatív jelző?
Két szempontból is releváns a Reklámeszköz.hu számára a kreatív szó.
Egyrészt a 2011 óta nálunk dolgozó grafikus csapat mára három főre bővült. Nekik az utóbbi évben az arculattervezési és kampánytervezési feladatai exponenciálisan nőttek.
Másrészt számunkra a kreativitás a feladatok ötletes és egyedi szemléletű megvalósítását jelenti. Előszeretettel alkalmazunk alternatív alapanyagokat vagy használunk a megszokottól eltérő megoldásokat.

Miben kapnak mást a meglévő Ügyfelek?
A jövőben nagyobb választékot és új szolgáltatásokat érhetnek el, a tőlünk megszokott gondossággal és extra gyorsasággal. A mindennapi ügymenetben sem okoz fennakadást a Kreatív Produkciós Irodává válás.

Szükség van ezekre az újításokra egyáltalán?
A tapasztalataink régóta azt mutatják, hogy igen. Erre az iparág számos képviselője is jó példával mutatott rá a múltban.
Mi, bár a display piacra specializáltuk magunkat, azt tapasztaltuk, hogy az Ügyfeleink gyakran teljes körű szolgáltatást várnak el tőlünk. Felméretik a rendezvény helyszínét. Látványt terveztetnek. A displayek mellett a rendezvény kiadványaira és egyedi kiegészítőire is árajánlatot kérnek tőlünk. Sőt! Naponta felmerülő kérdés, hogy vállalunk-e névjegykártyát, szórólap vagy katalógus nyomtatást.

Akkor ezentúl ügynökség lesz a Reklámeszköz?
Nem. Az iroda kifejezés jobban leír minket. Mi a produkció megvalósításával kívánunk foglalkozni a jövőben is. Célunk, hogy a rendezvénnyel foglalkozó ügyfelünk összes eszköz igényét (dekoráció, nyomtatott anyagok, reklámajándékok) egy helyen ki tudjuk szolgálni.

Pontosan milyen újdonságok várhatóak 2015-től?
Folyamatosan töltjük fel az új termékeinket és Kreatív Produkciós Irodaként az új szolgáltatásaink körét a Reklámeszköz.hu honlapra. Új termékekkel bővítettük a display kínálatunkat. Nevesítettük és beáraztuk a grafikai szolgáltatásainkat. Jelenleg pedig a produkció egyéb területeit dolgozzuk fel, úgy mint reklámajándék, ofszet nyomdai termékek és digitális reklámeszközök.

2015–től a Reklámeszköz.hu Kreatív Produkciós Irodában várjuk a kihívásokkal teli megbízásokat minden kedves Ügyfelünktől!
 

Bejegyezte: Molnár Bálint

2014. 11. 18.

Az Országos Marketing Konferencia képekben

Rendkívül tartalmas előadásokkal állt vissza a megszokott őszi időpontra, az évente megrendezésre kerülő Országos Marketing Konferencia. Az elhangzott publikus előadások anyagát az alábbi linkről tölthetik le. A bejelentkezéshez regisztráció szükséges!

A konferencia partnere, a USTREAM jóvoltából a plenáris ülések és a Piac és Profit szekció előadásai is visszanézhetőek.

Tekintse meg az előadói és látogatói véleményekből készült összeállítást és fotókat!
 

2014. 10. 18.

Jövőbe tekint az Országos Marketing Konferencia

Szűk három hét múlva, november 6-án immár 25. alkalommal nyitják meg a legrangosabb hazai marketing szakmai rendezvényt, az Országos Marketing Konferenciát. Az esemény jelentőségét növeli, hogy Marketing Intézet és Piac és Profit a jubileumi rendezvényhez szakmai támogatóként csatlakozott. A találkozó dekorációs partnerének a Reklámeszköz.hu csapatát kérték fel a szervezők.

A szakmai tanácskozásra a becslések szerint közel 300 marketinges szakembert, tanácsadót várnak a fővárosi Park Inn Hotelbe, de a vendégek között lesz a tervek szerint számos magyar cégvezető is. Nem véletlen ez a nagyfokú érdeklődés, hiszen először itt ismertetik a Magyar Marketing Szövetség legfrissebb kutatási eredményeit.

A neves előadókat felvonultató rendezvény ezúttal rendhagyó módon kívánja bemutatni a 2015-ben várható marketing trendeket. Ugyanis az előadások tematikája a marketing tervezés köré építi fel a konferencia tartalmi mondanivalóját és olyan újdonságokról számol be, amelyekhez a hallgatóság eddig más forrásból nem juthatott hozzá.

Az idei év újdonsága, hogy a Reklámeszköz.hu csapata nem csak a konferencia hallgatói között vesz részt ügyvezetője révén, hanem egyedi display megoldásaival a rendezvény helyszínén mindenhol megtalálható lesz! 2014-ben ugyanis a Magyar Marketing Szövetség a Reklámeszközt kérte fel a dekorációs partnerének. „Megtisztelő volt a megbízás számunkra, hogy a jubileumi marketing konferencia vizuális világát mi formálhatjuk meg” – jelentette ki Molnár Bálint, a cég ügyvezetője, aki elmondta: kollégái az elmúlt hetekben azon dolgoztak, hogy a dekoráció visszaigazolja a marketinges konferencia rangját.

 

 

2014. 10. 17.

Display kerekasztal a legnagyobbakkal

Október hónap 21-én kötetlen szakmai beszélgetésre várják a reklámdekorációs ipar hazai nagyágyúit. Az esemény szervezője, a Sign and Display magazin - a magyarországi display forgalmazók és kivitelezők elsődleges információforrása – a 2014-es év tanulságaira és a jövőben várható iparági trendeket kutatja. Az évente ötször megjelenő, 8 ezres példányszámú lap rendezvényére, az iparág legnagyobb szereplőinek képviselőit hívták meg, köztük a Reklámeszköz.hu ügyvezetőjét, Molnár Bálintot.

„Hiánypótló találkozó lesz ez, az biztos” – jelentette ki előzetesen Molnár Bálint, aki a Reklámeszköz.hu több mint 4000 ügyfelével a display piac meghatározó magyarországi szereplőjének számít. A cégvezető úgy véli: az eszmecsere jó alkalom arra is, hogy az iparági sztenderdek felállításáról is elbeszélgessenek, amely Molnár Bálint véleménye szerint időszerű felvetés. „Fontos lenne megállapodni alapvető termék-, nyomtatási-, és összeszerelési minőségekről. Ugyanis a piacon dúló ár-összehasonlítást szakmai alapú értékvizsgálat sajnos rendszerint nem követi. Így gyakran akkor is a legolcsóbb ajánlattevő nyer, ha történetesen az Ő terméke tökéletesen alkalmatlan a feladatra.” – érzékelteti a piaci önszabályozás szükségességét Molnár Bálint, aki úgy véli: 2015 a minőség irányába fordulás éve lehet a display piacon.

A Reklámeszköz.hu másrészt már jó ideje a Sign and Display szakmai partnere. A legutóbbi lapszámban például a kiállítási és promóciós pultokról készült szakmai összefoglaló anyag kerül közzétételre. Annyit pedig a következő lapszámról el is árulhatunk, hogy a grafikai tervezést és a nyomtatási alapanyagokat vesszük górcső alá...

Bejegyezte: Molnár Bálint

Tartalom átvétel